A legelső szeretőm –mert akkoriban így neveztük- 1995-ben volt, a napköziben. Bár „szerelemről szó sem volt” ahogy a dal is mondja, én és Botika elválaszthatatlanok voltunk. Egymás mellett volt az ágyunk, egymás mellett ültünk az ebédlőben és szerepekkor ha én voltam Mária, ő volt József. Semmi nem jeletett problémát. Senki nem tiltotta „bimbodzó szerelmünket”, egyikünk se volt féltékeny, nem veszekedtünk és még az úgymond szakítás sem fájt. Vége lett az ovinak, mentünk iskolába, oszt kész. Nem cseréltünk se telefonszámot, se e-mailt. Akkor nem volt ez divat. Megjegyeztük egymás arcát, nevét és megőriztük közös emlékeinket. Most pont nem jut eszembe egy se.
Azt nem tudnám megmondani pontosan, hogy mi tetszett meg benne és miért pont őt választottam. Ott volt Cristi is és Peti, nekik is tetszettem. Ők rosszak voltak, az ovónéni mindig szidta őket s szerintem visszataszító volt. Szégyeltem volna, ha ők lettek volna a szeretőim.
Fura ízlésem volt mindig is. Szerintem normális, de mások szerint fura. Cristi szép fiúcska volt, most ronda és bölcs. Nem állna szóba velem, de mondjuk ez kölcsönös. Petiről azóta sem hallottam, nem is vagyok már olyan biztos benne, hogy létezett egyáltalán. Jellemző rám, hogy dús fantáziám el-el kalandozik és egy idő után az emlékezetemben az egész egybefolyik a valósággal. Én ezt nem nevezem hazugságnak, csak gyenge memóriának. Botika később egy kollégiumba került velem, de más osztályba. Ő se lett egy Don Juan… de lényeg, hogy mi szakítottunk ovodában és azóta se beszéltünk egymással. Ez így van jól.
Általánosban már komolyabb dolgok folytak. Ott is könnyen megtaláltam helyem és hamar felkeltettem a fiúk érdeklődését. Ezek is ugyan olyan jelentéktelen kapcsolatok voltak, viszont ezekre jobban emlékszem, mint a napközisekre. Voltak olyan fiúk, akik első perctől megtetszettek és voltak olyanok akiknek én tetszettem meg, a vonzalom meg részemről hiányzott. Ez volt például Nándorral, akire ha csak ránéztem elvörösödött, Attila, aki inkább baszogatott, minthogy kimutassa valódi érzelmeit irántam és Kerekes, aki kicsit duci volt, neki a barátja, Sanyika árulta el, hogy „szerelmes belém”. Kicsit túl gyakran dobáloztunk ezzel a szóval, mivel nem tudtuk valódi jelentését. Nándor adott nekem egy csodaszép ezüst gyűrűt, Attila hazakísért és megpuszilt akaratom ellenére, Kerekes meg nekem adta a szendvicsét, ha kértem, de nem kértem, mert még a sajátomat se ettem meg soha. Hazafelé jövet mindig a blokk előtti szemetesbe dobtam. Lényeg, hogy ezek a fiúk tényleg odavoltak értem, én meg legyintettem rájuk, sőt szégyelltem, hogy “ilyen” fiúk akadnak rám.
Ellenben, akik nekem tetszettek, azok mindig furfangosabbak voltak. Nem kell félre érteni, azzal járhattam –csak akkor nem igen használtuk ezt a kifejezést- akivel akartam. Tivadar, és Sz.Sz. volt a két kedvencem, de első és második osztályban Tivadar volt az én szeretőm. Először padtársak voltunk, aztán a barátságból szégyenlős pillantások, bájos mosolyok és kedves szavak születtek. Még nyáron is tartottuk a kapcsolatot, eljött hozzám többször is, valahányszor apum nyitott ajtót:
-Csókolom, Anna itthon van?
Én széttett lábakkal el voltam folyva a fotelen –nem kell félreérteni- és néztem a tévét, de mikor meghallottam a hangját úgy pattantam fel, mintha kilőttek volna. Lementünk az udvarra, de mikor túl meleg volt, csak a lépcsőházban dekkoltunk és hűsűltünk.
-Nekem van egy szeretőm. Tudod ki az?
-Ki?
-Nem mondom meg. A-betűvel kezdődik és A-betűvel végződik…
-Hmm-vigyorogtam-Aranka?
-Neem. Anna. Te!
-Jaaj. Nekem is van egy szeretőm. T-betűvel kezdődik és R-betűvel végződik…
És ilyen értelmes beszélgetéseket folytattunk a lépcsőházban, miközben egyikünk ugrált a lépcsőkről, a másik meg csúszott a korláton. (Na vajon én melyik voltam?) Szép volt.
Opálal, az egyik barátnőmmel már elképzeltük, hogy ő, Stan, Tivadar és én elmegyünk a tengerre és napozunk, játszunk és csókolózunk. Ebből nem lett semmi. Opálal ilyen téren nagyon jól szót értettünk, ő volt az egyik legszebb lány az osztályból és ő fejlődött a leghamarabb. Kicsit nehezteltünk rá akkor. De neki is akadt fiúja bőven és nekem is. Nem nagyon egyezett az ízlésünk, tehát jól egyeztünk. Ő másképp volt szép, más volt a természete. Más fiúk is kellettek neki, idősebbek és vagányabbak. Ritkán fordult elő, hogy vele egykorúval foglalkozzon. Talán amig kicsik voltunk. Viszont volt neki egy nálam is jobb barátnője akkoriban, Andi. Padtársak voltak és azon felül, hogy együtt ültek, mindent együtt csináltak: együtt ettek, egymással beszélgettek, együtt tanultak és együtt nem tornásztak. Nem volt egy különös egyéniség ez az Andi, mintha lapátot tettek volna Opál hátsójába, Andi ráült és mindenhova követte őt. Zavart egy kicsit. Opál velem egy napközibe járt, Andi velem egy tánccsoportba járt, és mind a ketten osztálytársaim voltak. Mégse foglalkozott egyik se különösebben velem. Nem értettem. Szerettem őket úgy külön-külön, de mikor együtt voltak, egyformán hidegek és kivűlállók voltak, egymássá váltak, akár csak a megnevezésük: Opálsandi.
Akadt nekem más barátnő, hisz bevállalós, barátságos és elég őszinte voltam akkor még. Tamara járt tornára, én jártam táncra, mind a ketten kicsik, soványak és szépek voltunk, jól tanultunk és hamar egymásra találtunk. Többen is mondták, mintha testvérem lenne, csak ő szőke, s én barna. De szép! Csak, hogy ennek is akadt hátránya, hisz ha én tetszettem Tivadarnak, akkor a „mintha testvérem lenne, csak ő szőke” is megtetszethet neki. Akkor mondjuk nem agyaltam ezen sokat, hisz nagy volt a gyerekszerelem és a bizalom, ha azt mondta engem szeret, akkor az úgy is volt. I és II osztályba végig velem volt, feljött hozzám, együtt lógtunk, de III-ikba, egy osztálykiránduláson, Tamara bevallotta neki, hogy ő is szerelmes belé. Ilyenek a barátnők... Tudtam, hogy ezzel megnyeri Tivadart, hisz ugyan olyan mint én, csak szőke és teljesen más. De ezt persze csak én láttam így. Bármennyire hihetetlen, Opál sosem tett és tenne ilyet velem. Erre Tivadar nem tudom mit válaszolt, mert nem voltam ott, de tudom, hogy odajött hozzám, elmesélte, hogy mit mondott neki Tamara és szorosan megölelt.
Tivadar nagyon jó srác volt, bár azt mondtam, hogy fura az ízlésem, Tivadar azért egy szép húzás volt. Több lány véleménye szerint. A fekete haj-kék szem párosítást mindig is imádtam, főleg mikor a csábító mosolyával társult. Ő az a fiú, aki jól néz ki, rosszfiú benyomást kelt, s aztán szégyenlősségével meglágyítja minden lány szívét. Negyedik osztályban eltültetett a tanítónéni minket egymás mellől, féltékeny lett Nándorra, aztán kezdett megváltozni, egyre rosszabb és bölcsebb lett, majd végűl, mikor vége lett az általánosnak, én matematika-informatika osztályba, ő meg sport osztályba került.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.